Azt hiszem, ez mindenkinél előfordul, aki valaha tanított/tanult angolt.
De hát az angolban erre nem kell figyelni, tök közvetlenek, végülis tegezik egymást, nem?
Természetesen nem.
Ha megnézzük a régi angolt, akkor alig négyszáz éve még bőven láthattuk, hogy két külön névmás létezik az egyes szám második személy, illetve a többes szám második személy megkülönböztetésére, valahogy így:
| thou [ðaʊ] | te |
| ye [jiː] | ti, ön, önök |
Hogy melyik honnan lehet ismerős? Nos, a thou-t a legegyszerűbben akkor találjuk meg, ha arra adjuk a fejünket, hogy William Shakespeare műveit eredetiben olvassuk (páratlan élmény, mindenkinek ajánlom), illetve ha valahol előkerül a régi, Jakab király-féle angol bibliafordítás,
abból is a leggyakrabban idézett parancsolat, az ötödik:
Thou shalt not kill.
A shalt jelentésébe most ne menjünk bele. Láthattuk a táblázatban, hogy a thou volt a klasszikus tegező formula. Nem volt ez mindig így, ehhez is kb. négyszáz év kellett. A 13. századi óangolban a thou még tegező és magázó értelemben is használatos volt, a 17. századra családtagok, és a társadalomban a beszélő alatt elhelyezkedők megnevezésére szolgált, főleg azért, mert a magasabb osztály tagjait - francia behatásra - a többesszámú ye forma illette meg. Ebből alakult ki a ye magázó, a thou tegező értelme.
A 17. század meglehetősen...pörgős időszak volt Anglia életében (elég, ha a század elején uralkodó I. Erzsébetre, a század közepén zajló katolikus restaurációs kísérletre, majd Orániai Vilmos hatalomátvételére gondolunk 1688-ban), nem csoda, hogy ezt a nyelv is lekövette. A 18. századra elmondható, hogy a thou formula szinte teljesen kihalt, helyette a ye, illetve annak is a tárgyesete, a you vette át a hatalmat.
Gyakorlatilag tehát elmondható, hogy az angol nem tegező nyelv, hanem magázó.
Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a többes szám második személyű ye nem egyenlő azzal, amit esetleg régebbi korokat ábrázoló filmeken a boltok cégérein látunk
. A "Ye Olde Train and Christmas Soppe" esetében a ye nem más, mint a határozott névelő, azaz a the. Ebben az esetben a ye eredeti írásmódja és ejtése ugyanis így nézett ki: Þe [ðiː]. Egyszerűen arról volt szó, hogy az akkori nyomdagépek nem tartalmaztak megfelelő betűt a Þ (eredeti neve: thorn) szedésére, ezért az ipszilonnal helyettesítették. Aztán, az idők során erről az egész váltásról elfeledkeztek, és mindenki elkezdte írásának megfelelően, [ji:]-nek ejteni.
Források:
- Természetesen Wikipedia (kétszer, figyeljük meg, hogy még a tegezés-magázás megkülönböztetésére is a T(u)-V(ous) Distinction kifejezést használják, egy az egyben a franciából átvéve),
- Beautiful English, és
- Online Angol Tanszék
